A nyomozó hangsúlyozta: jogtörténeti szempontból nagyon fontos mérföldkőnek tartja a Legfelsőbb Bíróság döntését, mert mindenképpen figyelemre méltó, hogy kimondták egy ügyben a bűnszervezet meglétét.
Orosz István közölte: a kecskeméti maffiaperben elítélt, Radnai László által irányított bűnszervezet magyarországi hatása, tevékenysége meghatározó volt, így számolni kell azzal, hogy az általa hagyott űrt más csoportok igyekeznek betölteni, de ezeket a veszélyes személyeket és csoportokat ellenőrzés alatt tartják.
Naprakész információink vannak a működésükről, de az eljárás megindításához olyan bizonyítékokat kell szerezniük, amelyek megállják a bíróság előtt a helyüket - tette hozzá a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNyI) Szervezett Bűnözés elleni főosztályának vezetője.
Orosz István kitért arra is, hogy a legveszélyesebb szervezett bűnözői csoportok az Európai Unióban és azon kívül is kifejtik a hatásukat; erejüket az összetételük, törekvéseik, befolyási képességeik alapján ítélik meg, ezt figyelembe véve más-más módszerekkel dolgoznak ellenük.
Politikai törekvések
Az NNyI Szervezett Bűnözés elleni főosztályának vezetője elmondta: minden komolyabb szervezett bűnözői csoportnak az a célja, hogy minél több pénzt, profitot termeljen illegálisan, és vannak bizonyos hatalmi pozíciók betöltésére irányuló törekvéseik is.
Nem arról van szó, hogy a szervezett bűnözés jelen van a politikában, de igyekeznek a politikában, közigazgatásban dolgozókat korrupcióval, zsarolással vagy egyéb módon befolyásolni - hangsúlyozta Orosz István.
Hanganyag: Kálló Izabella