Jane Felix-Browne és Omár bin Laden áprilisban kötöttek házasságot, iszlám szokás szerint kétszer is. Most mégis válásra kényszerülnek, mert úgy érzik, hogy veszélyben van az életük.
"Az emberek azért ellenezték a házasságunkat, mert brit vagyok. Nem készültem fel arra, hogy lássam meghalni a férfit, akit szeretek, ezért döntöttünk úgy, hogy felbontjuk a frigyünket" - mondta az 51 éves asszony, aki úgy véli, azzal, hogy összeházasodott a 27 éves Omárral, megszégyenült a Bin Laden család.
A pár attól is tartott, hogy ha nem is végeznek velük, akkor koholt vádak alapján börtönbe vetik a férfit, de legalábbis elintézik, hogy a fémhulladék-kereskedővel mindenki megszakítsa az üzleti kapcsolatot.
Fenyegették őket
"Ez egy nagyon-nagyon jó házasság, erős házasság volt, de nem tehetem meg, hogy csak állok, amíg szeretett férjemet a szemem előtt ölik meg. Eléggé szeretem ahhoz, hogy elengedjem" - mondta a nő elkeseredetten, majd hozzátette: sosem megy újra férjhez, a szíve örökké Omár bin Ladené marad.
A férfit és Jane Felix-Browne-t is megfenyegették már telefonon. "Omár tudta, ki van a vonal másik végén, de nem mondta el. A hívás után közölte: úgy érzi, mindkettőnk élete veszélyben van" - emlékezett vissza a háromgyerekes anyuka.
A nő szerint a dúsgazdag szaúd-arábiai Bin Laden családra nem vet jó fényt, hogy egyik sarjuk egy britet vett feleségül. "Tartanak a szégyentől és a bonyodalmaktól nemcsak a saját országukban, hanem Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is."
Nem tudnak kitartani
Hogy megpróbálja megmenteni házasságukat, Jane Felix-Browne mindent megpróbált. Utolsó lehetőségként írt a szaúdi királynak is, hogy támogassa frigyüket, választ azonban nem kapott.
Omár, aki azt állítja, hat éve nem beszélt apjával, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetőjével, tavaly szeptemberben találkozott először későbbi feleségével, amint az az egyiptomi Kheopsz-piramis lábánál lovagolt.
"Ennek a házasságnak vége. Nem akarok elválni, de komoly okaink vannak rá, amelyekről nem beszélhetek - mondta Omár bin Laden. - Imádtam ezzel a nővel lenni, de nem maradhatunk állva, amikor a tenger hullámai kicsapnak, hogy elmossanak bennünket."