A bérlő két diáktársával együtt 2005 októberében költözött be a lakásba, és csak négy hónappal később fedezték fel a trükkös tükröt, amely lehetővé tette, hogy a mögötte lévő kis szobából kukkoljon a házinéni. A rendőrök ráadásul pornómagazinokat és -videókat találtak az apró helyiségben.
A diákok a teljes lakbér visszafizetését követelték szállásadójuktól, aki azonban elutasította ezt, mondván: a probléma csak a fürdőszobát érintette, a diákok által használt többi helyiséget nem.
A nő a lakbér egy részét visszafizette volna, de ebbe a bérlők nem mentek bele, és a müncheni bírósághoz fordultak, amely megállapította, hogy a szállásadó megsértette a fiatalemberek személyiségi jogait.
Az első ítélet nyomán mintegy 240 ezer forintnak megfelelő összeget kell a nőnek kifizetnie, de a másik két bérlő pere még folyamatban van.