Lízingcsalásra szakosodott bűnözői csoportot derített fel a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gépjármű Bűnözés Elleni Osztálya, a gyanúsítottak mintegy kétmilliárd forint kárt okoztak - jelentette be a rendőrség.
A közlemény szerint az év elején figyeltek fel egy csoportra, amelynek tagjai bérelt vagy lízingelt kocsikat adtak el külföldön, majd Magyarországon lopottként jelentették be azokat.
A nyomozók megállapították, hogy a csoport Magyarország számos pontján bérelt különböző jogi- és magánszemélyektől személyautókat. A bérlés során hamis, vagy más nevére kiállított személyi igazolvánnyal igazolták magukat.
A gépkocsikat a bérleti szerződés határidejének lejárta után nem vitték vissza és bérleti díjat sem fizettek. Ezzel a módszerrel 38 autókölcsönzéssel foglalkozó céget és magánszemélyt károsítottak meg.
Az eljárásban a rendőrség 27 embert hallgatott ki gyanúsítottként, közülük a bíróság hármat előzetes letartóztatásba helyezett.
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag