A férfi - akinek nevét nem hozták nyilvánosságra -, kapcsolatban állt a Madeleine McCann elrablásával eddig egyedül gyanúsított Robert Murattal.
Egy rendőrségi munkatárs elmondta, hogy cselekedetei és háttere miatt lett gyanúsított a férfiből.
Az új gyanúsítottra azt követően bukkantak a nyomozók, hogy a hétvégén újból átkutatták a Portugáliában élő 33 éves brit férfi házát. Murat otthona alig száz méterre van a kislány szüleinek apartmanjától, ahonnan Madeleine eltűnt május 3-án. A házkutatásban részt vett két brit nyomozó és nyomkövető kutyákat is bevetettek.
A rendőrök remélik, hogy az új gyanúsított elvezetheti a hatóságokat a több mint három hónapja eltűnt gyermekhez.
A nyomozók azt a lehetőséget vizsgálják, hogy a négyéves brit kislányt még az apartmanban megölték, és a holttestet a tengerbe dobták. A rendőrség megtekinti az apartman előtti partszakaszon készült videófelvételeket, valamint az algarvei egyetem tengerkutató professzorának segítségét is kérték, aki megpróbálja meghatározni, hogy a dagály hol vethette partra a kislány holttestét.
Madeleine McCannt május 3-án hurcolták el ágyából a portugáliai üdülővárosból, Praia da Luz-ból, miközben szülei egy közeli étteremben vacsoráztak.