Pokoli név: nem hozott szerencsét

Infostart
2007. július 10. 07:00
Ausztráliában a viták középpontjába került egy katolikus iskola, amely egy házaspár állítása szerint visszautasította, hogy ötéves fiúkat felvegye, pusztán azért, mert a neve Pokol (Hell).

Alex Hell, a fiú édesapja elmondta: a Szent Péterről elnevezett iskola örömmel fogadta fia, Max beiratkozását anyai nevén, Wembridge-ként. Később azonban, amikor a család meggondolta magát, gondok támadtak.

Az apa azt mondta: kezdetben azért akarta felesége leánykori nevén beíratni az iskolába fiát, hogy Max elkerülje azokat a gúnyolódásokat, amelyeket neki kellett elviselnie iskolásként. Ezt a döntését támogatta az iskola és az egyházközségi pap is.

Az utolsó pillanatban azonban feleségével úgy döntött, hogy Max tartsa meg apai nevét. Elmondta: a Hell németül ragyogót jelent, és osztrák származásuk "emléke".

Ez a mi nevünk, a mi örökségünk. Ha a fiam meg akarja változtatni a nevét, 18 éves korában megteheti - indokolta lépésüket. Alex Hell szerint ezután az iskola visszautasította Max felvételét.

Az iskola illetékesei ezzel szemben azt közölték, Max tanulhat náluk. Az apa ugyanakkor azt mondta, hogy az iskola vezetése csak a média érdeklődése miatt változtatott döntésén.

Stephen Elder, Viktória állam katolikus oktatásának vezetője megerősítette, hogy az iskola szívesen látja a fiút.

Alex Hell közölte, hogy most már nem kívánja elfogadni az intézmény ajánlatát.