Családi tragédia - anyagi okok miatt végzett a gyermekeivel és magával

InfoRádió / MTI
2007. július 2. 13:22
Anyagi ellehetetlenülésükkel és a család megbomlásával indokolta szörnyű tettét búcsúlevelében az a hatgyerekes családanya, aki két kétéves ikerfiával kivetette magát egy 8. emeleti ablakból még vasárnap este Debrecenben.

Kormos János rendőr alezredes hétfőn a cívisvárosban tartott rendkívüli sajtótájékoztatón az asszony hátrahagyott négyoldalas búcsúleveléből idézett, amelyet férjének írt.

A búcsúlevél egészét, bár az asszony kifejezetten kérte, a rendőrség nem hozza nyilvánosságra - mondta a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője, hozzátéve, hogy a levelet átadják a férjnek, aki majd eldönti, hogy megismerteti-e a közvéleményt annak teljes tartalmával.

Kormos János elmondta: szemtanút még nem talált a rendőrség, így pillanatnyilag nem tudják, hogy az anya együtt ugrott-e ki a gyerekekkel, vagyis előbb kivetette őket az ablakon, majd utánuk ugrott.

Az asszony, tettét megelőzően, egy ismerősével találkozott. Vele volt a két iker és az egyik lánya, de - a tanú vallomása szerint - semmi előjele nem látszott rajta zaklatottságnak, vagy annak, hogy milyen szörnyű dologra készül.

Nem sokkal ezután az anya a lányát boltba küldte, az ikrekkel pedig felkereste azt a házat, ahol korábban két évig albérletben laktak, s a 8. emeletre ment és megtörtént a tragédia.

A búcsúlevél tartalmából a rendőrök csak annyit ismertettek, hogy a férj két hete költözött el a családtól, így az anya a 6 gyerekkel kilátástalan helyzetben maradt, szinte filléres gondjai voltak.

A 35 éves anya egy 9, egy 12, egy 14, és egy 16 éves gyereket, három lányt és egy fiút hagyott hátra.

A rendőrök a gyámhatóságot is értesítették az ügyről, s később derül ki, hogy az apa, vagy esetleg a rokonok nevelhetik-e a gyerekeket, vagy más megoldást kell találni az elhelyezésükre.

Az ügyben a rendőrség folytatja az eljárást.