Ni csak, melyik lett minden idők legrosszabb sorozata?

Infostart
2007. június 25. 20:35
A John Travolta és Kirstie Alley főszereplésével készült Nicsak, ki beszél című film lett minden idők legrosszabb folytatásos mozifilmje.

Az Amazon internetes kereskedelmi cég honlapján tartott voksoláson az összesen három részes vígjáték a Tudom, mit tettél tavaly nyáron és az Amerikai Pite című filmeket előzte meg.

A szavazók a Krokodil Dundee-t a negyedik helyre tették a szégyenlistán, míg a Csillagok háborúja az ötödik lett.

Az internetes kereskedelmi cég szóvivője, Rakhi Parekh elmondta, hogy kezdetben nagy verseny zajlott, de a beszélő csecsemőkről szóló film a végén nagy fölénnyel győzött.