A sztársportoló 185 milliárdos válása

Infostart
2007. június 25. 09:31
Százmillió dollárral (185 milliárd forinttal) csökken a világhírű golfozó, Greg Norman tetemes vagyona válása miatt.

Az egy évig tartó válóper során az 1980-as és az 1990-es évek egyik legsikeresebb golfozója, a Nagy fehér cápának becézett Greg Norman végig küzdött az ellen, hogy 300 millió dollárra becsült vagyonát egyenlő részben ossza meg volt feleségével.

A világhírű sportoló azonban engedni kényszerült, ugyanis felesége ügyvédei azzal fenyegetőztek, hogy a válási procedúrába bevonják új barátnőjét, a 18-szoros Grand Slam-győztes teniszezőt, Chris Evertet is, és megvizsgálják, milyen ajándékokat vett a nőnek.

A 25 éves házasság után elváló sportoló felesége, Laura Norman azt állította, hogy jelentős szerepe volt férje korábbi sportsikereiben, majd az üzleti életben elért eredményeiben, így jogosan jár neki a magánrepülőt, helikoptert és egy 35 millió dolláros (60 milliárd forintos) villát is magába foglaló vagyon fele.

Greg Norman ezzel szemben kijelentette, hogy felesége nem járult hozzá az eredményeihez, hiszen nem az ő jóvoltából tanult meg golfozni.

A bíróságon kívül kötött megállapodás értelmében nem boncolgatják Evert és Norman kapcsolatát, de a golfozó vagyona jelentős összeggel csökken.