Busszal hozatnának maguknak lányokat

Infostart
2007. június 19. 10:34
Nagy-Britanniában a fiatal férfiak riadót fújtak abban a faluban, ahol a nők tized annyian vannak, mint a férjjelöltek. Kitalálták, hogy randitúrákat szerveznek azoknak a városi lányoknak, akik szívesen eltöltenek velük egy romantikus estét.

Weardale-ből az utóbbi években sok család elköltözött, mert nem tudott megélni. A '90-es évek elején bezárt a helyi bánya, 2002-ben pedig egy másik üzemet is felszámoltak.

A legközelebbi város, Bishop Auckland 40 kilométerre van, Durham majdnem 50 kilométerre, Newcastle pedig 64 kilométerre.

A faluba tehát nem megy a kutya sem, a fiatalok a világtól elzárva élik az életüket. A helyi fiatal férfiaknak pedig be kell érniük azzal, hogy esténként egymással biliárdoznak vagy kártyáznak.

Most azonban megunták ezt az életformát, és elhatározták, hogy szívesen vendégül látják a környező városokban élő egyedülálló nőket, ha egy romantikus vidéki estére vágynak.

Buszokat is bérelnek, így a lányoknak azzal sem lenne gondjuk, hogy miként jutnak el a faluba.