Négy nőt szédített egyszerre a gazdag üzletember

Infostart
2007. június 13. 21:00
A részvényesek megdöbbentek, amikor lemondott a világ egyik legnagyobb egészségbiztosítójának pénzügyi igazgatója, az azonban, hogy a férfi legalább négy párhuzamos életet élt, nem csak őket, de az egész amerikai üzleti világot is sokkolta.

David Colby, akit négy alkalommal is az Egyesült Államok legjobb pénzügyi vezetői közé választottak, egyszerre négy nőnek csapta a szelet, köztük egy testvérpárnak.

Az üzletember azzal indokolta távozását a WellPoint vállalat vezetőségéből, hogy megszegte a cég viselkedési szabályait, de hozzátette: nem üzleti ügyben.

Zavaros szerelmi életére akkor derült fény, amikor Rita DiCarlo beperelte, és követelte annak a 2,2 millió dollárt érő kaliforniai háznak a tulajdonjogát, amelyben együtt éltek.

Bár Colby még nem vált el második feleségétől, Karentől, Rita DiCarlót kollégáinak mint menyasszonyát mutatta be, sőt, megjelentetett egy, az esküvőjükről szóló bejelentést a helyi újságban.

Mikor a pernek híre ment, a szintén kaliforniai Sarah és Jessica Waugh is bejelentette: mindketten viszonyt folytattak a férfival, bár kölcsönösen azt gondolták, hogy a másikuk már lezárta kapcsolatát David Colbyval.

Sarah Waugh a WellPointnál dolgozva jött össze a cég pénzügyi vezetőjével.

Arra bíztatta testvérét, hogy keresse fel a férfit, mert álláshoz segítheti, Colby azonban ehelyett őt is elcsábította.

Többször elrepült vele a vállalat indianapolisi központjába is - írta a Wall Street Journal.

"Minden alkalommal, amikor szállodában kellett aludnunk, azt mondta, hogy a befektetőknek volt szükségük a céges apartmanjára" - mondta Jessica Waugh.

Kiderült azonban, hogy David Colby hazudott, lakásában ugyanis egy negyedik nő, Angela Doan lakott, aki csak Angela Colbynbak hívatta magát, mivel a férfi szintén házassági ajánlatott tett neki.

A negyedik szerető szerint elképzelhetetlen, hogy a férfinak Rita DiCarlóval is viszonya volt, annak ellenére, hogy DiCarlo már eladta kapcsolatuk történetét egy filmes producernek, Larry Garrisonnak.

A producer azt állítja: több ezer olyan e-mail és dokumentum van a birtokában, amely Colby és Rita DiCarlo viszonyát bizonyítják.