Szexrabszolgának is eladták, mégis boldogan halt meg

Infostart
2007. június 3. 08:00
A modellek élete izgalmasnak tűnik, olyan kalandokra azonban, amilyeneket a '70-es évek egyik szépsége, Deborah Jackson élt át, bizonyosan kevesen gondolnának.

Deborah Jackson 1949-ben született Windsorban, leányiskolába járt, majd áruházi eladóként kezdett dolgozni. Itt találkozott azzal a férfival, Jean Shrimptonnal, aki elindította modellkarrierjét, és aki később a férje lett.

A lány sikeres volt a kifutón, mégis más foglalkozás után nézett: stewardess lett a British Airwaysnél. Egy alkalommal egy enyelgő párocskára lett figyelmes az első osztályon, akik jó néhány ülést elfoglalva merültek bele egymás élvezetébe.

A nő odament, és megérintette a férfi vállát, hogy jelezze, nem ez a megfelelő viselkedés. John Lennon, a Beatles együttes legendás tagja és kedvese, Yoko Ono nézett vele farkasszemet, majd az énekes azt üvöltötte: "Kopjon le!"

Deborah Jackson jelentette az esetet a pilótának, aki úgy határozott: tesz egy kis kitérőt Rómába, hogy megszabaduljon a renitens utasoktól.

A Martini arca

Légi kísérői évei után Deborah visszatért a kifutóhoz: elvégezte a londoni modelliskolát, miközben pincérnőként dolgozott. Állását akkor hagyta ott, amikor egy vendég - a bár szabályzatának ellenére - megfogta a fenekét, ő pedig kiabálni kezdett vele.

Egy modellügynökségnél helyezkedett el, itt kapta meg azt a munkát, amelynek révén hírnevet szerzett: ő lett a Martini arca. A kép, amelyen vörös fürdőruhájában kilép a medencéből és egy pohár vermutért nyúl, rengeteg férfi agyában rögzült.

Karrierje felfelé ívelt, hírességekkel randevúzott. Egy táncegyüttes tagja lett, amellyel Itáliában turnézott, ahol szerelembe esett egy olasz ékszerésszel. Kapcsolatuknak egyetlen, barátnőjétől, Maggie Sibberingtől érkező telefonhívás vetett véget. A lány annyit mondott: "Bejrútban vagyok, bajba kerültem. Kérlek, gyere és segíts."Eladták

Deborah, aki stewardessként már járt Libanonban, azonnal repülőre ült, hogy megmentse barátnőjét, a megadott szállodában azonban nem Maggie, hanem egy ital várta.

Néhány óra múlva, mikor az egyik szobában felébredt, arra eszmélt, hogy átverték: aláírt egy szerződést, amelynek értelmében egy bordélyban, a Crazy Horse Saloonban kellett dolgoznia. Eladták.

Később találkozott barátnőjével, aki táncosnőként dolgozott. Közölte: köszöni, kutya baja.

Az átvert lányt egy libanoni üzletember, Elie Ayache vásárolta ki a bordélyból 5 ezer dollárért: Deborah és ő végül 15 évet töltöttek együtt.

Az egykori modell nehéz napokat élt át Bejrútban: egy alkalommal erőszakot tettek rajta a Hezbollah lázadói, és ott volt, amikor Izrael megtámadta Libanont. Egyszer még tankot is kellett vezetnie, hogy megmentse lányait.

Végül holland segélymunkásokkal szökött ki az országból gyermekeivel, Elie Ayache azonban Libanonban marat.

Új életet kezdett

Deborah Jackson Skóciában telepedett le és újra férjhez ment, 1999-ben azonban úgy érezte, egy másik férfiban találta meg lelki társát. Elvált, és újraházasodott: ezúttal Neil Jackson, egy építészprofesszor felesége lett.

A kalandos életű egykori modell végül idén májusban, 57 éves korában halt meg. Állatszerető volt, ezért férje azt kérte a temetésére készülőktől, hogy a virágra szánt pénzt egy állatmenhely számlájára utalják át.

Utolsó éveiben Deborah Jackson egy életrajzi ihletésű könyvön dolgozott, amelyben Libanonban töltött idejének krónikáját akarta meghagyni az emlékezetnek.