Bohócot fogadtak a majmoknak

Infostart
2007. május 21. 21:40
Bohócot fogadott egy német állatkert a majmok szórakoztatására. A vezetés reményei szerint így nem unatkoznak majd az emberszabásúak.

Az állatkert vezetése azután döntött a 45 éves Christina Peter alkalmazásáról, hogy az állatorvosok azt mondták: a csimpánzok, a gorillák és orangutánok sokkal gyakrabban betegednek meg és válnak agresszívvá, ha unatkoznak.

A bohóc azt mondta: azzal szórakoztatja az állatokat, hogy különböző játékokat, rejtvényeket készít nekik, labdákat, kartondobozokat és farönköket felhasználva.

Amikor fiatal voltam, többször jártam az állatkertbe, ahol azt láttam, hogy sok állat unatkozik. Ez nagyon szomorúvá tett. Amit most csinálok, az örömmel tölt el, mert lehetőségeimhez mérten kellemesebbé teszem az életüket - mondta Christina Peter.

Jennifer Ringleb állatpszichológus emlékeztetett: az állatok a vadonban egész nap élelem után kutatnak, az állatkertben azonban ezzel nincs dolguk, így unatkoznak.

Extrém esetekben az állatok megbetegedhetnek vagy agresszívvé válhatnak. Az állatok boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak, ha van valamit csinálniuk - tette hozzá.