Kutyakomédia egy kis ugatás miatt

Infostart
2007. április 29. 08:09
A bírónő kiborult, amikor rájött, hogy egy olyan férfi ügyét kellene tárgyalnia, akit azért tartóztattak le, mert egy kerítés előtt kutyaugatást utánozott.

A 19 éves Kyle Little-t azért tartóztatta le két arra járó rendőr, mert szerintük a fiatalember feldühített két labradort.

A vád a fiú ellen az volt, hogy bosszúságot, ijedséget okozott a két kutya gazdájának, aki egyébként nem tettek bejelentést.

A fiút 50 fontra bírsdágolták meg, és 150 fontot kell fizetnie a felmerült költségek miatt.

Kiakadt a bírónő

Kyle Little fellebbezett, az ügy pedig a newcastle-i bíróság elé került, ahol a bírónő, Beatrice Bolton elképedt, amikor megtudta, miről is van szó.

"Biztos vagyok benne, hogy egy labradorszakértő meg tudná becsülni, mekkora szorongást váltott ez ki az ebekből, de nem gondolom, hogy a vonatkozó jogszabályt kutyákra találták volna ki" - közölte a bírónő.

Az ügyész azonban közölte: Klye Little korábban percekig szidta a rendőröket, és sértőn viselkedett velük, bár a járőrök többször is figyelmeztették, hogy figyeljen oda, mit mond. Ezután a fiú odasétált az egyik kerítéshez, és ugatni kezdett a kutyáknak, ami feldühítette az ebeket.

Hozzátette: a két kutya tulajdonosa, bár nem tett bejelentést, a rendőrök szerint meglehetősen ideges lett.

Vihar egy pohár vízben

A fiút végül büntetés nélkül tessékelték ki a bíróságról, miután a bírónő közölte, szerinte felháborító, hogy az adófizetők pénzéből nyolcezer fontot ilyen butaságra dobnak ki.

"Ez az egész egy vicc volt. Örülök, hogy a bírónő ejtette az ügyet. Sokkolt, hogy egy tárgyalás ilyen sokba kerülhet. Sokkolt, csupa nagy betűvel" - mondta Kyle Little.

A newcastle-i parlamenti képviselő, Doug Hengerson is megszólalt az ügyben: "Az emberek olyan rendőrséget akarnak látni, amely valós bűnök és valódi bűnözők ellen lép fel".