Megcsúnyult a szexszimbólum - képekkel

Infostart
2007. április 2. 09:44
A szupermodell Kate Moss kiesett a világ 100 legszexisebb nőjének listájáról. A férfiak ugyanis úgy gondolják, hogy borzalmasan néz ki.

A 33 éves híresség azóta veszített népszerűségéből és a közvélemény szerint a szépségéből is, amióta együtt mutatkozik a kábítószerfüggő barátjával, Pete Doherty.

A sztár tavaly még az FHM magazin által készített felmérés 87. helyén szerepelt, idén azonban már több ezer szavazattal maradt le a listáról.

A lap szerkesztője, Chris Bell szerint, bár a divatvilágban kétségtelenül Kate Moss az egyik legszebb nő, az olvasók szerint azonban már elveszítette a szépségét.

A hölgy az elmúlt évben 7,5 millió fontot, azaz majdnem 3 milliárd forintnak megfelelő összeget keresett, a többi mellett a Rimmel arcaként.

Képekért kattintson ide!

A másik nagy vesztes

A lista másik nagy vesztese Britney Spears, aki az elmúlt időszakban inkább a botrányaival vált híressé, és nem az albumaival. A kétgyermekes anya, aki az elmúlt hetekben elvonókúrán töltötte, 2004-ben még az első helyen áll, tavaly azonban teljesen eltűnt a listáról.

Az első helyet idén a szexmagazinokból is jól ismert Keeley Hazell szerezte meg, aki az első helyért a tavalyi győztessel, Keira Knightley-vel vívott meg.

A szépségeket itt hasonlíthatja össze.