Saját feleségévé vált az átültetés után

Infostart
2006. november 7. 06:42
Egy angol férfi saját állítása szerint szinte eggyé vált a feleségével, amióta megkapta annak egyik veséjét.

Ian Gammon nephrosis szindrómában szenvedett, emiatt volt szükség az átültetésre, amelynek során a felesége egyik veséjét kapta meg.

A férfi az átültetés után látványos átalakuláson ment keresztül: korábban utált főzni, vásárolni és kertészkedni, most viszont szívesen végzi mindezt, és még felesége kutyaszeretete is "átragadt" rá.

Teljes képtelenségnek hangzik, de Lynda veséjével a személyiségéből is megörököltem valamit - jelentette ki a férfi a Daily Mail című lapnak.

Ian Gammon elmondta azt is: most már kifejezetten szeret főzni és sütni, és az átültetés óta kifejezetten keresi az üzleteket és a vásárlási lehetőségeket.

A történet a sejtmemória egyi példája lehet, sok tudós ugyanakkor kifejezetten szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy egy átültetett szervvel kerülnek-e át viselkedési tulajdonságok a fogadó szervezetbe.