Hogyan manipulálnak a kvízműsorban?

Infostart
2006. november 6. 08:59
A brit ITV vezető kvízjátékát, az angol Legyen ön is milliomos című műsort azzal vádolták meg az utóbbi időben, hogy szándékosan nehezítettek a kérdéseken, így ugyanis kevesebb nyereményt kell kifizetniük.

A kvízkedvelők úgy vélik, hogy amióta az 1 millió fontos főnyereményt szeptemberben megnyerte egy játékos, az azóta résztvevő versenyzők alacsonyabb összegű nyereményt visznek haza, mint ami a korábbi átlag volt.

A legnagyobb brit kvízjátékokat tartalmazó honlap vezetője szerint azért nyernek alacsonyabb összeget a játékosok, mert a kérdések nehezebbek lettek. Õ azt is elképzelhetőnek tartja, hogy az évek óta játszott sorozat hamarosan végéhez ér.

Jean Allen szinte mindig nézi a műsort, és megpróbálja megválaszolni a kérdéseket. Mint mondta, korábban általában 64 ezer fontig jutott, mostanában azonban 8 ezernél vagy 16 ezernél "ér véget számára" a játék.

A televízió programigazgatója azonban határozottan tagadja, hogy nehezebb kérdéseket tennének fel a játékosoknak.