Botrány az egyetemen: meztelenre vetkőzött a professzor

Infostart
2006. szeptember 29. 09:57
Feljelentették azt az egyetemi tanárt, aki meztelenre vetkőzött a hallgatók és kollégái előtt egy művészetórán. Mo Csao-csin saját bevallása szerint így próbálta demonstrálni az emberi test hatalmát.

Alaposan megdöbbentette tanítványait és kollégáit az a kínai egyetemi tanár, aki egy művészeti órán hirtelen meztelenre vetkőzött. Mo Csao-csin "a test hatalmát" szerette volna így demonstrálni és saját bevallása szerint tabukat akart dönteni.

Az 56 éves tanár az órára egyébként négy modellt (köztük egy-egy, a 80-as éveikben járó férfit és nőt, valamint egy fiatal párt) is meghívott, hogy az óra alatt vetkőzzenek meztelenre. Az előadás során felkérte a hallgatókat is arra, hogy szabaduljanak meg ruháiktól.

"Miközben beszélt, kikapcsolta az övét és levette a nadrágját. Ott állt az előadói pódium közepén teljesen meztelenül" - mesélte az egyik tanítvány.

A kínai kultuszminisztérium egy munkatársa az eset kapcsán kijelentette, hogy a szeminárium "kísérleti szakaszban" van és egyelőre nem lehet biztosan kijelenteni, hogy pozitív vagy negatív-e a hatása.