Mel Gibson és a megvadult katolikus

Infostart
2006. szeptember 12. 11:10
Egy férfi majdnem megfojtotta feleségét egy heves teológiai vita során, amelyet Mel Gibson sokat vitatott filmje, A Passió váltott ki. A férfi dühében azzal vádolta meg feleségét, hogy belé költözött a gonosz.

Michael Watson és felesége, mindketten hithű katolikusok, éppen a férfi születésnapját ünnepelték, és vacsora után leültek megnézni A Passiót. Az asszonyt azonban felháborította a film, így elhagyta a szobát.

A keresztre feszítést azonban a férj sem tudta végignézni, felháborodásában egyszerűen kihúzta a televízió hátuljából a zsinórokat, és felment az emeletre.

Felesége azonban később szerette volna nézni egy kicsit az Isten Csatornát, így felment férjéhez, hogy megtudja, miért nem működik a tévé. Ezután tört ki a vita, amely addig fajult, hogy a férfi megragadta az asszony nyakát, és elkezdte szorítani.

Michael Watson csak akkor engedte el feleségét, amikor az lélegzethez jutva azt mondta neki: ne ölje meg "az Úr fölkentjét".

A férfit - korai beismerő vallomására és őszinte megbánására tekintettel - két évnyi, felügyelet alatt végzett közmunkára ítélték.

A pár az eset után különvált, de próbálják rendbe hozni házasságukat.