Megörökítette tolvaját az ellopott térfigyelő kamera

Infostart
2006. szeptember 12. 10:13
Egy kontár tolvaj fényes nappal ellopott egy működő térfigyelő kamerát. A 300 fontot, vagyis mintegy 120 ezer forintot érő kamera felvette az egész esetet, közeli képet készítve tolvajáról is, aki bele is bámult, miközben próbálta leszerelni.

Amikor a Railway Inn személyzete észrevette, hogy hiányzik a pub elé felszerelt kamera, egyszerűen megnézték a felvételt.

A rendőrség szerint ugyanaz a férfi lehet az elkövető, aki pár héttel korábban ellopott egy másik kamerát ugyanonnan. Akkor azonban volt annyi esze, hogy éjszaka tegye azt, így a felvételen nem volt tisztán kivehető az arca.

A pub 20 fontot, azaz 8000 forintot ajánlott fel annak, aki azonosítani tudja a felvételen látható férfit.