Zidane lenyomta Jean Renót

Infostart
2006. augusztus 14. 15:20
Zinédine Zidane a vb-döntőbeli lefejeléssel sem tudta magára haragítani a franciákat, mert ő lett az ország legkedveltebb híressége - írta a Journal du Dimanche című bulvár-hetilap.

A franciák kedvence, Zinédine Zidane - vagy ahogy fogadott hazájában mindenki becézi, Zizou - annak ellenére sem vesztette el a közönség kegyeit, hogy az olaszok elleni döntőben mellkason fejelte Marco Materazzit, amiért ki is állították.

Sőt, az IFOP-nak a bulvárlap számára készített közvélemény-kutatásában Zizou letaszította a trónról a kétszeres Roland Garros-győztes egykori teniszező, ma popénekes Yannick Noah-t.

Zidane otthon töretlen nemzeti hős státuszának köszönhetően még Chirac francia elnök év eleje óta folyamatosan romló népszerűsége is feljebb ívelt, mert kiállt a focista mellett és a médiában is sokat szerepelt együtt a világbajnoki ezüstérmes válogatott csapatkapitányával.

A francia közvélemény-kutató intézet közel ezer fős felmérésében sokan még azt is mondták, hogy a sportszerűtlen gesztus emberibbé tette számukra az immár visszavonult focistát.

A Zidane kiállításának másnapján már az internetre került nóta, a Coup de Boule - azaz lefejelés - múlt hét óta vezeti a francia slágerlistát és szinte megjelenése óta a legjobban keresett csengőhang is.

Ezek után biztos nem sokakat érdekel, hogy a hírességek listáján kik a további helyezettek, úgyhogy csak a rend kedvéért: harmadik a tévés Nicolas Hulot, a negyedik a hatvannégy évesen is elnyűhetetlen Johnny Hallyday, az ötödik pedig Jean Reno.