Adóelkerülés Rolling Stones-módra

Infostart
2006. augusztus 3. 04:33
Úgy tűnik, a Rolling Stones a bevételeinek csak egy jelentéktelen hányadát fizette be adóként. A legendás együttes székhelye az elmúlt húsz évben Hollandiában volt, ahol igen kedvezőek az adószabályok.

A zenekar az elmúlt két évtizedben 450 millió dollárt keresett, amely mostani értéken 95 milliárd forintnak felel meg. Az összegnek azonban mindössze 1,6 százalékát adózta le, köszönhetően a jogdíjakra vonatkozó igen kedvező holland adószabályoknak.

Az észak-európai országnak így mindössze 7,2 millió dollárnyi (1,5 milliárd forint) bevétele volt abból, hogy az együttes székhelye 1972 óta Hollandiában van.

A holland adószabályok olyannyira kedvezőek az előadók számára, hogy nemrég a U2 is úgy döntött, hogy követi a Stones példáját, és Amsterdamba helyezi székhelyét. Bonoék cégét ráadásul ugyanaz a holland üzletember vezeti, mint a Rolling Stones anyavállalatát, a Promogroupot.