Négyszáz milliót örökölne, de nem találják

Infostart
2006. augusztus 1. 04:55
Mintegy 1,5 millió eurót, azaz több mint 400 millió forintot örökölt egy olasz férfi, aki még húsz évvel ezelőtt hagyta el Szardíniát, hogy Angliában próbáljon szerencsét A család ügyvédei azonban nem találják Angelo Giuseppe Piroddit, a most 46 éves férfi ugyanis 1992 óta nem adott hírt magáról.

A jómódú szardíniai család fia még húsz évvel ezelőtt veszett össze szüleivel olyannyira, hogy mindent maga mögött hagyva Angliába indult, hogy ott csinálja meg szerencséjét. Később megírta, hogy egy dél-londoni étteremben kapott mosogatói állást.

Édesapja halála után azonban csak egy-két levelet írt anyjának, figyelmeztetve őt, hogy ne próbálják megtalálni. Az utolsó levelet még 1992-ben küldte.

Nyolc évvel ezelőtt a férfi édesanyja is elhunyt, 1,5 millió eurós vagyont hagyva maga után, amelynek egyetlen örököseként fiát nevezte meg. Bár a férfinek öt lánytestvére is van, a lányok és anyjuk viszonya annyira megromlott, hogy rájuk semmit sem hagyott a 66 éves hölgy.

A testvérek időközben ugyan bírósághoz fordultak, hogy megkaphassák az örökséget, miután fivérük nyolc éve nem jelentkezett, a végakarat teljesítését vállaló ügyvéd azonban még mindig nem adta fel, hogy megtalálja a férfit. Azt mondja, ha kell, saját költségén is tovább keresi a fiút, akire több száz millió vár.