A nővérét perli a milliárdos lottógyőztes

Infostart
2006. augusztus 1. 07:58
Beperelte saját nővérét az a férfi, aki 1999-ben 6,75 millió fontot, azaz csaknem 2 milliárd 700 millió forintnak megfelelő összeget nyert Nagy-Britanniában a lottón. Azt állítja, hogy testvére átverte egy ausztráliai ingatlanbefektetés kapcsán.

A leicesteri hentesnek 35 éves korában hullott az ölébe a vagyon. Azóta Ausztrália keleti partjára költözött, és most egy 212 millió forintot érő ház miatt perli testvérét, amelyet nővére nevére vett. A 37 éves asszony azt állítja, hogy öccse neki is adta az ingatlant.

A férfi sírva mondta a bíróság előtt, hogy édesapjának 1 millió fontot (400 millió forint), nővérének pedig 500 ezer fontot adott a nyereményből. Három öccse közül az egyik 75 ezer fontot kapott tőle, a másik kettőnek azonban nem adott pénzt.

Elmondta, hogy az ingatlan megvásárlására nővére beszélte rá, aki ráadásul arról is meggyőzte, hogy az ő nevére írassa a házat, mivel ő állandóan Ausztráliában tartózkodott. A pert akkor indította, amikor nővére azt állított, hogy a ház az övé.