Nem ismerte az utat a buszsofőr, az utasa segített neki

Infostart
2006. július 31. 11:53
Alaposan meglepődtek annak a távolsági busznak az utasai, amelynek sofőrje nem tudta, merre kell mennie. Az eset Nagy-Britanniában történt, ahol egy vasútfelújítás miatt állítottak forgalomban mentesítő buszokat két város között.

Az utasok először csak nevettek, amikor az ellenőr azzal a kérdéssel fordult hozzájuk: merre kell Birminghamből Rugbybe menni. Később azonban rá kellett jönniük, hogy ennek fele sem tréfa.

A férfi ugyanis így folytatta: "hasznos, ha ismered az utat, ha a sofőröd egy lengyel, aki alig beszél angolul, és fogalma sincs arról, merre menjen".

Végül egy hölgy ült a sofőr mellé, aki csaknem 30 kilométeren át kalauzolta a vezetőt. A többi utas kitörő tapssal jutalmazta szolgálatait, miután a busz időben odagördült az állomás elé, így mindenki elérte a csatlakozását.

A vasúttársaság szóvivője azt mondta: vizsgálják az ügyet, mivel elvárható a sofőröktől, hogy ismerjék az utat, amerre menniük kell.