Éhezik a milliomos nagyasszony

Infostart
2006. július 27. 10:08
Éhezik a new yorki felső tízezer nagyasszonya, Brooke Astor. A 104 éves hölgy nem kap megfelelő ennivalót és orvosi ellátást sem - legalábbis ezt állítja unokája.

A híresség unokája saját apját, Anthony Marshallt vádolja azzal, hogy nem gondoskodik megfelelően édesanyjáról, holott évente 2,3 millió dollárból gazdálkodhat.

Az unoka szerint nagymamájának hálószobája télen olyan hideg, hogy kénytelen a nappaliban aludni, ahol azonban kosz és bűz van. Mint mondta, apja azonban nem törődik ezzel, és figyelmen kívül hagyja a saját édesanyja szükségleteit. Ezzel pedig annak egészsége és biztonsága is veszélybe kerül.

A per hátterében olyan nevek állnak, mint a volt politikus, Henry Kissinger, vagy David Rockefeller. David Rockefeller vallomásában azt mondta: a 40-es évek óta ismeri Brooke Astort, és jó barátjának tekinti. Azt szeretné, ha a legjobb gondoskodásban részesülne.