eur:
393.87
usd:
365.14
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Egy család 11 tagjának operálták ki a gyomrát

Egy kanadai család 11 tagjának operálták ki a gyomrát, hogy megelőzzenek egy örökletes rákos betegséget. A rák számos rokonukkal végzett, esetükben azonban még időben kimutatták a hibás gén jelenlétét.

A család összesen 17 tagjából 11 örökölte a hibás gént, amely gyomorrákot okoz. Bár még egyiküknél sem mutatkoztak a rák kifejlődésének jelei, a gyomrukból vett szövetminta azt mutatta: már a halálos betegség korai stádiumában vannak.

"Ha nem operálnak meg minket, már nem lennénk életben" - mondta Kitty Elliott, aki két nővérével együtt 2004-ben esett át a megelőző műtéten.

"Mind meghalunk valamiben, de tudom, hogy velem nem a gyomorrák fog végezni" - hangsúlyozta Bill Bradfield, aki utolsóként, márciusban esett át a beavatkozáson.

Bár a vékonybelükben továbbra is tudnak emészteni, a gyomor nélkül élő betegek egyszerre csak keveset tudnak enni, és problémákat okozhatnak náluk a zöldségfélék.

"Kilenc órán át fel sem bírtam kelni az ágyból karácsonykor, mert megettem három darab kelbimbót" - hozta fel példaként Kitty Elliott.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×