eur:
393.89
usd:
364.72
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

"Itt okozott balesetet a király"

Az egyik legnagyobb svéd városban egy hatalmas koronával tisztelegtek XVI. Károly Gusztáv királynak. A gigantikus királyi jelképet azon a helyen állították fel, ahol az uralkodó egy éve balesetet okozott.

Norrkping a hatalmas aranykoronát Királyi kitérőnek nevezte el, felállítását pedig az uralkodó látogatásának estéjére időzítette. A város marketingigazgatója elmondta: remélték, hogy a királynak van humorérzéke, a koronát ugyanis jó viccnek tartják.

Az uralkodó azonban nem mulatott jól. A hozzá közelállók elárulták, hogy hosszú útjai során gyakran fáradt. Nemrég Törökországba utazott, ahol autójával szintén balesetet szenvedett. Amikor pedig Norvégiában járt, véletlenül fizetés nélkül távozott egy benzinkúttól.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×