Téglával dobálta a rendőröket, rántott húst kapott cserébe

Infostart
2006. június 7. 10:06
Furcsa jelenetnek lehettek tanúi egy angol városka lakói. Egy autótolvaj a rendőrök elől egy háromemeletes ház tetejére menekült, és azzal fenyegetőzött, hogy leugrik. Bár a férfi tetőcserepekkel és kéménytéglákkal dobálta a rendőröket, azok rántott húst, üdítőt, és cigarettát is vittek fel neki a tetőre. Ebéd után még szundított is egyet a tolvaj, míg a rendőrök lentről kérlelték, hogy adja meg magát.

"Bár nyilvánvalóan komoly kellemetlenséget okoz, hogy fent van a tetőn, azért a testi épségére és az emberi jogaira vigyáznunk kell" - mondta egy rendőrségi szóvivő.

A környék lakói azonban úgy vélik: kissé messzire mentek a rendőrök, amikor a 26 éves férfi szinte minden kívánságát teljesítették.

"Inkább ki kellett volna éheztetni, nem ételt-italt adni neki, hogy addig maradhasson a tetőn, amíg kénye-kedve tartja. Ez nevetséges. A fiam azt mondta, hogy ő is szívesen felmászik, hogy ingyen kaját kapjon" - vélekedett a szomszédos épületben lakó David Dalton.

Colin Hay helyi önkormányzati képviselő sem nézte jó szemmel a rendőrség taktikáját: "túl messzire mentek az emberi jogok tiszteletben tartása terén. Egyszerűen hülyét csináltak magukból. Az emberek ezután azt gondolják majd, hogy a pénzüket a bűnözők kényelmének biztosítására költjük".

A fiatal férfi egyébként tavaly novemberben már egyszer eljátszotta ugyanezt a rendőrséggel, és akkor is kapott ételt és italt.