Hajléktalanokat ölt két idős nő

Infostart
2006. május 25. 06:05
Két idős nőt azzal vádol a Los Angeles-i rendőrség, hogy először életbiztosítást kötöttek hajléktalan férfiakra, majd elgázolták őket, és felmarkolták a pénzt. A két nyugdíjas, akik közül az egyik magyar származású, összesen 2,2 millió dollárt, azaz 450 millió forintot keresett a gyilkosságokon.

A 73 éves Olga Rutterschmidt és a 75 éves Helen Golay állítólag 19 életbiztosítást kötöttek két áldozatukra, mielőtt végeztek velük.

Az első eset még 1999-ben történt, a második tavaly júniusban. A nyomozók lefoglalták a két nő gépkocsiját, és további cserbenhagyásos gázolásokat is felülvizsgálnak, mert úgy gondolják: a két eset között eltelt 6 évben lehettek még áldozatok.

Maguk végezték a piszkos munkát

A rendőrség eredetileg azt hitte, hogy a két nőnek voltak bűntársai is, akikre a piszkos munkát bízták, de a nyomozók ma már úgy gondolják: a nyugdíjasok maguk gázolták el a hajléktalanokat.

A vádirat szerint a magyar származású Olga Rutterschmidt egy kelet-európai egyházi közösség nevében szólította le a hajléktalan férfiakat, akiknek lakást ígért azért cserébe, hogy bűntársával együtt ők lehessenek az életbiztosítás kedvezményezettjei.

Az első megkötött életbiztosítás után a többire már csak ráhamisították a férfiak aláírását, majd két évig - a biztosítások próbaideje alatt, vagyis amíg a társaságok még felbonthatták volna a szerződést - fizették is a férfiak lakbérét.

Véletlenül derült fény a gyilkosságokra

A két elgázolt hajléktalan esetét sokáig össze sem kötötték a hatóságok. A tavalyi ügyön dolgozó rendőr azonban egy véletlen találkozáskor pont egy olyan kollégájának mesélt a bizarr ügyről, aki a hat évvel ezelőtti nyomozásban részt vett.

Jegyzeteiket összehasonlítva a nyomozók rájöttek, hogy mindkét férfi testét ugyanaz a két nő kérte ki a hullaházból, annak ellenére, hogy semmilyen rokoni szál nem fűzte őket hozzájuk.

A két idős nőt akkor fogták el, amikor tavaly novemberben rajtakapták őket, ahogy egy idős magyar származású férfival aláíratnak egy csomó biztosítási nyomtatványt.