Harminc év után visszatér az iszlám hitet felvett sztárénekes

Infostart
2006. május 18. 07:34
Visszatérését tervezi Cat Stevens folk-rock énekes. Az előadónak ez lesz az első lemeze azóta, hogy 1979-ben áttért az iszlám hitre és felvette a Yusuf Islam nevet.

Az 57 éves Cat Stevens még a hetvenes évek végén döntött úgy, hogy elege van a zeneiparból. Az azóta Yusuf Islam nevet viselő énekes most szerződést kötött az egyik kiadóval és az elmúlt évet új számok írásával töltötte.

A Morning Has Broken című számmal berobbant énekes szerint rengeteg oka volt annak idején a döntésének, többek között az, hogy az iszlámban megtalálta azt, amit spirituálisan keresett.

Cat Stevens legutóbb 2004-ben került a lapok címoldalára, amikor nem engedték belépni az Egyesült Államok területére, mert azzal vádolták, hogy terroristákkal ápol kapcsolatot. A vádak később hamisnak bizonyultak.