Prostituáltakat futtatott, négy és fél évet kapott egy magyar pornósztár

InfoRádió / MTI
2006. április 28. 17:08
Négy és fél évi börtönre ítélték Olaszországban prostituáltak futtatása miatt Henger Éva magyar pornósztárt. A nő volt férje, Riccardo Schicchi pornófilm-rendező és producer hat évet kapott.

Egy római törvényszék mindkét vádlottat bűnszövetkezésben, a bevándorlási törvény megsértésében, valamint prostituáltak futtatásában találta bűnösnek. A tanúvallomásokból az derült ki, hogy Henger Éva és Riccardo Schicchi többek között magyar lányokat csábítottak Olaszországba, akiket aztán sztriptízbárokban és pornóműsorukban dolgoztattak. A lányokat gyakran kényszerítették a vendégekkel való "erotikus randevúkra" is.

Az ügyben további négy személyt ítéltek el, valamennyien két-két évi börtönt kaptak.

A bírósági eljárás már 1997-ben elkezdődött a Riccardo Schicchi nevével fémjelzett cég ellen, amelynek kezdetben munkatársa volt Staller Ilona (Cicciolina) és az azóta meghalt híres olasz pornósztár, Moana Pozzi is.

A bíróság most megállapította, hogy a bűnszövetkezet fő szervezője és futtatója a Henger-Schicchi páros volt. A 34 éves magyar nő ügyvédei szerint igazságtalan ítélet született.