Harmincezer Elvis-utánzó kerülhet az utcára

Infostart
2006. április 17. 16:51
Elvis Presley harminc évvel ezelőtt bekövetkezett halála óta nem csak a jogtulajdonosok, de utánzói is igen jól megélnek a Király örökségéből. Ennek most úgy tűnik, vége, hiszen a Presley-jogok új tulajdonosa világossá tette: szeretne véget vetni ennek a gyakorlatnak.

Az Egyesült Államokban mintegy 30 ezer ember él abból, hogy Elvis Presley-t utánozza. Nem kis üzletről van szó, hiszen vannak olyan imitátorok, akik éves szinten akár 300 ezer dollárt (mintegy 65 millió forintot) is megkeresnek.

Bevételeik azonban most veszélybe kerülhetnek, hiszen Robert Sillerman, a Presley-jogok tavaly óta 85 százalékos birtokosa bejelentette: nem kívánja tovább tétlenül szemlélni, hogy bárki ingyen használja Elvis nevét.

A CKX vállalat tulajdonosa tavaly 114 millió dollárt fizetett az Elvis Presley Enterprises 85 százalékos tulajdonrészéért, melynek részeként meghatározó befolyást szerzett a név, a mephisi ház és az imidzs fölött (Elvis Presley zenéje nem volt része a megállapodásnak).

Robert Sillerman tervei között szerepel egy Elvis köré épülő Las Vegas-i show beindítása, valamint az énekes utolsó otthonával szemben egy 400 szobás szálloda felépítése. "Ha olyan előadást készítünk, amely Elvis-utánzókra épül, akkor nincs értelme hagyni, hogy mindenhol engedély nélküli Elvis-imitátorok lépjenek föl".

Az európai Elvis-utánzóknak ugyanakkor egyelőre nem kell tartaniuk a jogi megtorlástól, ugyanis a földrészre más törvények vonatkoznak.