Végrehajtót küldtek 20 forint miatt

Infostart
2006. április 13. 11:32
Egy brit önkormányzat bírósági végrehajtót küldött ki egy idős asszonyhoz, hogy beszedje lakbér hátralékát: összesen 5 pennyt, vagyis nagyjából 20 forintot.

Alice Nelson 45 éve él ugyanabban a lakásban, és mindig rendesen fizette a lakbért. Ennek ellenére valahogy mégis keletkezett 5 penny hátraléka.

Azt azonban legvadabb álmaiban sem gondolta volna, hogy ezért végrehajtót küld hozzá a helyi önkormányzat bérlakásait kezelő cég, főleg, hogy még fizetési felszólítást sem kapott korábban.

Így amikor beállított egy férfi az 5 pennyt követelve, először azt hitte, hogy egy betörő próbálkozik bejutni a lakásába. Végül azonban, lányával való hosszas telefonos tanácskozás után, kifizette a 20 forintnak megfelelő összeget.

A cég szóvivője bocsánatot kért az okozott kellemetlenségért, hozzátéve, hogy mostanában nagy nyomás nehezedik rájuk, hogy csökkentsék a hátralékkal rendelkező bérlők számát, még akkor is, ha egyes esetekben csak kis összegekről van szó.