Elvitte apja kocsiját egy körre a 3 éves kisfiú

Infostart
2006. március 31. 10:29
A 3 éves Andrew Mcdowell, akit csak egy kiégett izzó cseréjének idejére hagyott egyedül édesapja a kocsiban, egyszerűen beugrott a volán mögé, és elhajtott a kocsival. A kaland csak néhány percig tartott, ezalatt azonban a kisfiúnak sikerült áthajtania egy kereszteződésen és összetörnie két autót.

Andrew Mcdowell édesapja azért szállt ki a kocsiból, hogy kicserélje az egyik fényszóró kiégett izzóját.

A kulcsot a kocsiban hagyta, hogy a csere után rögtön tesztelni tudja az új izzót.

A kisfiú azonban beugrott a kormány mögé, elindította az autót és az automata váltó segítségével már gurult is: először át egy forgalmas kereszteződésen, majd bele egy személygépkocsiba, amely egy teherautónak ütközött.

A kisfiú egy karcolás nélkül megúszta a balesetet, édesapját azonban, aki az egyik tükörbe kapaszkodva próbálta megállítani az autót, elsősegélyben kellett részesíteni.

A három gépkocsiban keletkezett kár eléri a 6.500 fontot, azaz több mint 2,5 millió forintot.