Nemzeti emlékmű lett Elvis háza

Infostart
2006. március 28. 03:10
Az amerikai nemzeti örökség részévé nyilvánították Elvis Presley egykori otthonát, az évi 600 ezer turistát vonzó Gracelandet.

A különleges memphis-i ház mintegy 2.500 más híres épülettel és építménnyel, köztük a Fehér Házzal, Pearl Harborral és George Washington egykori birtokával együtt tartozik a nemzet kiemelkedő történelmi épületei közé.

Az amerikai belügyminisztérium honlapja szerint azoknak a különleges helyeknek, épületeknek ítélik meg a kitüntető címet, amelyek minden amerikai számára jelentenek valamit, amelyek összekötik az ország összes polgárát.

Gracelandet 1957-ben első lemezsikeréből, a Heartbreak Hotel című számból származó bevételből vásárolta meg Elvis Presley 103 ezer dollárért.

"Graceland annyira híres, hogy valószínűleg azt is nyugodtan mondhatjuk, hogy nemzetközi szinten a második legismertebb amerikai otthon" - vélekedett Jack Soden, az Elvis Presley Enterprises vezetője.

A 14 hektáros birtok része egy Elvis vagyontárgyait felvonultató kiállítás, az énekes arany- és platinalemezinek tárlata, egy autómúzeum és egy kápolna.