Két milliárdért perel az Oscar-díjas film színésze

Infostart
2006. március 24. 22:35
Tíz millió dollárra, vagyis több mint 2 milliárd forintra perli a Túl a barátságon című film producereit az alkotásban szereplő Randy Quaid. A hírek szerint a színész azt állítja: a film készítői becsapták annak érdekében, hogy kisebb gázsival is elvállalja a szerepet.

Randy Quaid azzal vádolja a filmet gyártó Focus Feature-t, hogy alacsony költségvetésű alkotásként tüntették fel a készülő produkciót, és ezzel meggyőzték, hogy szokásos gázsijánál kevesebbért vállalja el a farm-főnök szerepét - írja a Variety című filmes szaklap.

A színész szerint a producerek azt állították, a filmnek esélye sincs profitot hozni.

A Túl a barátságon 3 Oscar-díjat nyert és eddig közel 160 millió dollárt hozott világszerte.

Randy Quaid bírósági beadványából az nem derül ki, hogy végül mennyit is kapott a szerepért.

Az 55 éves színészt olyan filmekben láthatta a magyar közönség, mint az Éjféli expressz, a Tökös tekés, vagy A függetlenség napja.