Börtön járhat a szexért

Infostart
2006. március 14. 11:11
Kampányt indítanak Nagy-Britanniában, melynek célja, hogy figyelmeztesse a férfiakat: börtönbe kerülhetnek, ha úgy létesítenek szexuális kapcsolatot az ellenkező nemmel, hogy nem kapnak aktív hozzájárulást.

Elsősorban férfimagazinokban és pubok mellékhelyiségeiben, valamint rádiós hirdetésekben hívják fel keddtől a brit férfiak figyelmét arra a törvényre, mely szerint ha a megkörnyékezett hölgy nem adja "akítv hozzájárulását", erőszak vádjával könnyen börtönbe kerülhetnek.

A reklámok célközönsége a 18 és 24 év közötti korosztály. Fiona Mactaggart belügyminiszter azt reméli, hogy a kampánynak köszönhetően csökken majd a szexuális bűncselekmények száma.

"Hosszú idő óta a szexuális erőszakkal kapcsolatban a tudatosságra nevelés főleg a nők személyes biztonságának megteremtésére összpontosult. Bár ezt még mindig fontosnak tartjuk, hiszek abban, hogy a felelősséget a férfiak vállára kell helyezni. A kampányunk nem a szex ellen szól, inkább azt szeretné biztosítani, hogy abba mindkét fél beleegyezik" - fogalmazott a miniszter.

Nagy-Britanniában 2003-ban fogadták el az aktuális törvényt, amely kimondja: szexuális bűncselekmények esetében az alperesnek bizonyítania kell, hogy megalapozottan hihette azt, hogy a másik fél beleegyezett az aktusba.