Kétmilliárdért ír könyvet a világsztár

Infostart
2006. március 10. 08:51
Minden idők egyik legnagyobb sportkönyv-szerződését írta alá csütörtökön Wayne Rooney. Az angol Manchester United csatára 5 millió fontot (több mint 1 milliárd 800 millió forintot) kap az elkövetkező 12 évben megjelenő önéletrajz-sorozatáért.

Az angol válogatott és a Manchester United csatára a brit HarperCollins kiadóval kötötte meg minden idők legjelentősebb sport témájú könyvszerződését. A megállapodás szerint az elkövetkező 12 évben a most húsz éves világsztár több önéletrajzot is megjelentet majd.

Az első kötet már idén júliusban, a németországi labdarúgó-világbajnokságot követően boltokba kerül majd. Wayne Rooney természetesen meglepetéseket ígért: "Izgatott vagyok a szerződés miatt, nagy dolog ez a számomra. Remélem, sok érdekes olvasnivalót találnak majd az önéletrajzomban" - fogalmazott az angol futball legnagyobb reménységének tartott támadó.

Wayne Rooney hozzátette: "a futballistaként zajló életemről fogok majd írni, de más dolgokról is szeretnék beszélni. Lesz majd egy-két meglepetés" - ígérte az egyelőre karrierje kezdetén álló játékos, aki kevesebb mint négy éve mutatkozott be az angol élvonalban.

Egyelőre viszont még David Beckham minden idők legtöbb példányszámban eladott brit sportkönyvének a szerzője. Az angol válogatott csapatkapitányának önéletrajza több mint félmillió példányban kelt el, Rooney viszont saját bevallása szerint nem olvasta...