Túlélik-e a denevérek Robbie Williams-t?

Infostart
2006. március 7. 03:29
Elmaradhat Robbie Williams egyik németországi koncertje, ha kiderül, hogy az előkészületek, és maga a zene zavarhatja a környéken élő ritka denevéreket.

A világhírű énekes a tervek szerint augusztus 8-án és 9-án játszik majd 160 ezer rajongó előtt egy Köln közelében lévő mezőn, de könnyen előfordulhat, hogy a brit popcsillagnak le kell mondania koncertjét, vagy új helyszínt kell találnia, ha tudósok bebizonyítják, hogy a zene rossz hatással lehet a helyi élővilágra.

A helyi környezetvédelmi törvények értelmében a védett területnek számító mezőn csak akkor tarthatnak bármilyen rendezvényt, ha az nem veszélyezteti a helyi növény- és állatvilágot.

Egy biológusokból álló csoport azt már megerősítette, hogy a terület növényvilágára nem gyakorol negatív hatást a koncert, de úgy gondolják, hogy a környező erdőkben élő két ritka denevérfajt zavarhatja a rendezvény.

A szakértők attól tartanak, hogy a koncert, illetve a hosszas előkészületek, például a színpad-építés hatására a denevérek akár el is hagyhatják a területet. Így jelenleg azt vizsgálják, milyen intézkedésekre van szükség az állatok védelme érdekében.

A tanulmány költségeit a koncerteket szervező Concert Teamnek kell állnia, a cég szóvivője szerint azonban ez még mindig olcsóbb, mint később kártérítést fizetni.

"Mindent megteszünk amit kérnek tőlünk, annak érdekében, hogy az állatok túléljék Robbie koncertjét" - fogalmazott Annette Roettgen.