Szeizmográf buktatta le a bankrablókat

Infostart
2006. február 20. 09:18
Hollywoodi filmekbe illő módon, egy alagúton keresztül készültek kirabolni egy moszkvai bankot, ám az akció meghiúsult, mert a földrengésvédelem leleplezte a "vakondokat" - írja a Magyar Rádió Online.

A hírek szerint másfél évig építették a harminc méter hosszú, közel két méter magas és egy méter széles, akkurátusan megerősített vágatot. A terv az volt, hogy rövid idő alatt az egész páncéltermet kirámolják, és a pénzt gyorsan elszállítják.

A bankrablók egy szomszédos garázsból indultak, a számítások szerint mintegy 90 tonna földet termeltek ki, amelyet feltűnés nélkül el is szállítottak.

Már csak az utolsó néhány méter hiányzott, amikor az akciót leleplezte a földrengésvédelem. A bank alapjait figyelő szeizmográf ugyanis észlelte a rezgéseket, a szakemberek pedig értesítették a rendőrséget.

Az alagútfúróknak valószínűleg belső informátoraik is lehettek, mert a bejelentés után hirtelen eltűntek, így a lesben álló rendőrök hiába várakoztak.

Az ügy további furcsasága, hogy a moszkvai ügyészség nem tudja, milyen jogszabály alapján indítson eljárás, mivel a rablásra nem került sor, az alagútépítést pedig nem tiltja a törvény.