A politikai elemzés halott – írta a politikai elemző korábban. Ma már valamelyest másképp látja: nem halt meg, hiszen ott, ahol korábban látni véltem, valójában soha nem is élt, nem is élhetett. Legfeljebb időnként, néha, percekig: ha élt is, rendszerhiba volt. Nyilvánvaló, hogy korrigálni, javítani kellett.

Hivatalosan csak szombaton kezdődött, de nyilvánvaló, hogy hónapok, sőt, talán évek óta tart a 2018-as parlamenti választás kampánya - írja legfrissebb elemzésében Török Gábor.

A java azonban tényleg csak most jön: a pártoktól és a választóktól is. Ez a szűk ötven nap lesz az az időszak, amikor azok, akik korábban még nem döntöttek, a benyomásaik, a tapasztalataik alapján elhatározásra jutnak: részben arról, hogy elmenjenek-e szavazni (a részvétel kulcskérdés lehet ezúttal is), részben pedig arról, hogy ha mennek, kire voksoljanak.

S miután egyáltalán nincsenek kevesen, a kampány ezen utolsó, intenzív szakaszának komoly tétje lehet.

Számtalan választás kapcsán láttuk már, Magyarországon és máshol is, hogy az utolsó hetekben még komoly mozgások, változások történhetnek a választói preferenciákban. Ugyanakkor a kampány soha nem nulláról indul, és néha bizony olyan meghatározóak az előzmények, az alapok, vagy ahogy a kampányirodalom nevezi, a fundamentumok, hogy a végén már csak a lényeget nem érintő elmozdulásokra marad lehetőség. 2010-ben például ez volt a helyzet: annyira elgyengült a baloldal és annyira nagy volt a Fidesz fölénye, hogy a végén legfeljebb a Fidesz kétharmada és az LMP bejutása volt kérdéses, minden más eldőlt már korábban. 2014-ben némileg más volt a helyzet: a kampány indulásakor még nem volt ennyire egyértelmű, hogy az ellenzéki összefogásnak esélye sem lesz a Fidesz közelébe kerülni, ekkor alapvetően az utolsó két-három hónapban történtek (például a Simon-ügy) és nem történtek (például az elhibázott, rosszul kivitelezett kampány) miatt esett vissza jelentősen a baloldali közös lista támogatottsága.

Az a konstrukció, amelyet Orbán Viktor 2009-ben megálmodott és amelynek a centrális politikai erőtér nevet adta, a Fidesz politikai sikereinek és tartós kormányzásának alapja lett. A kormányzó párt célja az elmúlt nyolc évben egyértelműen az volt, hogy bizonyítsa a választóknak: rajta kívül nincs kormányzásra képes politikai erő, a széttagolt ellenzék legfeljebb valamilyen horrorkoalíciót tudna létrehozni, de valószínűbb, hogy még erre sem lenne képes. A Fidesz számára 2010-ben ideálisan alakult a pártrendszer: a tőle jobbra álló Jobbik és a baloldali ellenzék a dolgok logikája alapján együttműködésre képtelen volt, és egymást jobban gyűlölte, mint a kormánypártot. Az erre a helyzetre kitalált új választási rendszer és az ellenzék együttműködésre képtelensége garantálta, hogy a Fidesz relatív többséggel is a kétharmados parlamenti többség közelében maradhasson. 2014-ben a Fidesz 2 millió 265 ezer listás szavazatot kapott, az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP közös lista 1 millió 291 ezer, a Jobbik 1 millió 20 ezer, az LMP pedig 269 ezer voksával szemben. Látható, hogy az ellenzéki szavazók enyhe többségben voltak, ez azonban ebben a formában semmit sem ért számukra: a kormánypárt az egyéni kerületekben, ahol a választás valójában eldől, tarolni tudott, és a 106 mandátumból 96-ot elvitt. Tudom, hogy sokan ismerik ezeket a számokat, de nem árt mindig elmondani: 45 százalékos országos támogatottsággal a Fidesz az egyéni kerületek több mint 90 százalékában mandátumot tudott szerezni. A centrális erőtér – amely a politikai hétköznapokban is sok sikert hozott a kormánypártnak – a választáson tökéletesen működött. Pontosan úgy, ahogy kitalálták, megtervezték.

Legkésőbb tehát 2014-ben nyilvánvalóvá vált, hogy amíg a centrális erőtér ebben a formájában fennáll, a Fidesz leválthatatlan marad. Ez a konstrukció három esetben bukhat meg: ha a Fidesz támogatottsága valamilyen okból összeomlik, ha az ellenzékből kiemelkedik egy politikai szereplő, aki magához tudja vonzani a kormányváltó szavazatok elsöprő többségét, ha az ellenzék képes kialakítani egy hatékony, szavazói szinten is működőképes együttműködést az egyéni választókerületekben. 

A Fidesz támogatottsága az elmúlt nyolc évben kétszer ingott meg. Az első egy hosszabb folyamat eredménye volt: 2011-től kezdődően fokozatos erózió vette kezdetét, amelynek mélypontján 2012 közepén a teljes népességben 15-21 százalék közé mérték a kutatók a párt támogatottságát. Ugyanekkor az MSZP 15-17 százalékos eredményeket produkált: azaz a két párt között szinte minimális volt a különbség.

De aztán jött Bajnai Gordon és a baloldali hatalmi harc,

miközben a Fidesz a rezsicsökkentés köré épített politikájával a választásokra visszatornázta magát 30 százalék fölé. A másik nagy megingás teljesen más jellegű volt: 2014 őszén az önkormányzati választásokat követően váratlanul bezuhant a Fidesz támogatottsága. A Mediánnál 38-ról 24-re, az Isposnál 35-ről 20-ra, a Tárkinál 37-ről 22-re ment le pár hónap alatt a teljes népességben, miközben 2015 tavaszán már nem az MSZP, hanem a Jobbik szorongatta a Fideszt, 16-19 százalékos eredményekkel. Az ekkor tartott két fontos időközi választás (Veszprém és Tapolca) adatai igazolták is, hogy a kutatások nem tévedtek: a Fidesz korábbi szavazóinak egy része mindkét egyéni választókörzetben dezertált. A migráció témája köré épített politika, ami 2015-től napjainkig minden korábban látottnál erősebben meghatározta a kormányzat lépéseit, és az ehhez igazított tudatos, következetes politikai kommunikáció azonban visszarántotta a Fideszt és elszívta a levegőt a Jobbik elől.

2018 elején a Fidesz nagyjából ugyanott tart, ahol 2014 elején tartott.

Akkor 28 és 39 százalék közé mérték januárban a pártot, most 26 és 46 közötti eredményeket látunk. Jól látszik, hogy a pontos eredmény megbecsülésében komoly bizonytalansággal kell számolnunk: a Publicus 26 és a Tárki 46 százalékos adata között több mint másfél millió ember a különbség. A felmérések többsége azonban a teljes népességben 35 százalék környékére méri most is a Fideszt, ahogy tette négy évvel ezelőtt is, és prognózisuk szerint 45 százalék környéki, inkább feletti eredményt vár a Fidesztől: ez körülbelül a 2014-es teljesítmény megismétlése lenne. Bár a következő hetekben még sok minden történhet, és a felmérések tekintetében jó okunk lehet komoly bizonytalanságokkal számolni, azt mai tudásunkkal kevés okunk van feltételezni, hogy a választásokig jelentős, érdemi elmozdulás következhet be a Fidesz támogatottságában.

Összességében úgy vélem, hogy bár a kampány eddigi dinamikája okán van oka a Fidesznek az aggodalomra, a párt olyan tudatos napirendi politikát és kommunikációt folytat, olyan következetesen építi fel a vezető témáját, továbbá ehhez olyan brutális erőforrásokat tud rendelni, hogy nagy valószínűséggel képes lehet a már meglévő szavazóinak „megvédésére”. A Fidesz támogatottsága okán tehát 2018-ban nem várható a centrális erőtér megroppanása.

A 2009-ben kitalált konstrukció bukásának második útját az jelenthetné, ha az ellenzéki szereplők közül egy valaki kiemelkedne, és képes lenne magához vonzani a többi ellenzéki párt szavazóinak jelentős részét. Ezáltal a Fidesz már nem egy megosztott ellenzékkel venné fel a versenyt, hanem nagyon hasonlóan a kétezres évekhez, egy hozzá mérhető támogatottságú párttal. Ne felejtsük el, hogy a Fidesz 2002-ben és 2006-ban is több listás szavazatot kapott, mint 2014-ben, mégis veszített, hiszen az MSZP mindkét választáson nála is jobban szerepelt. Ha tehát lenne egy Ellenzéki Párt, amely mögött valóban ott állna az összes kormányváltást kívánó szavazó, a Fidesz ma is nagyon nehéz helyzetben lenne: a kutatások többsége szerint feltehetően veszítene, sőt, a választási rendszer miatt akár nagyon komolyan kisebbségbe is szorulhatna.

Bár az MSZP vagy a Jobbik stratégiája törekedett ennek a szerepnek a betöltésére, az adatok alapján egyértelműen kimondható, hogy ma ilyen ellenzéki párt nincs, sőt, a magyar ellenzék messzebb van ettől a helyzettől, mint volt 2014-ben. Akkor a választás előtti januárban az MSZP-t a teljes népességben 10-16, a Jobbikot 6-11, az Együttet 3-7, a DK-t 3-4, az LMP-t 1-3 százalékra mérték. Miután a baloldal közösen indult, a támogatottságuk közösen 20 százalék feletti volt a teljes népességben a kampány indulásakor, azaz joggal számíthattak egy legalább 30 százalék feletti választási eredményre. Ma a kutatások szerint a Jobbik az ellenzék legerősebb pártja, a támogatottsága a teljes népességben 7-17 százalék között mért. Az MSZP-t 5-11, a DK-t 3-8, az LMP-t 3-7 százalékra teszik a közvélemény-kutató intézetek.

A választási kampány hátralévő heteiben még lehet jelentősebb elmozdulás, négy évvel ezelőtt a hajrában a baloldali közös lista sokat gyengült, miközben a Jobbik folyamatosan erősödött, végül előbbi 26, utóbbi 20 százalékot kapott, pedig az induló helyzetük ettől jelentősen eltért. Hasonló mozgások, bármilyen irányban, idén is elképzelhetők. Egyvalami azonban biztosan nem képzelhető már el: olyan helyzet, amelyben egy párt kiemelkedése, a Fideszt meghaladó támogatottsága okán a centrális erőtér megdőlne.