eur:
393.76
usd:
365.11
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke reagált Gyurcsány Ferenc kijelentésére

Egyetlen politikai párttal sem köt együttműködési megállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség a választások előtt – közölte a szervezet. Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke viszont korábban az InfoRádió Aréna című műsorában a szövetséggel való együttműködésről beszélt.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség megerősítette korábbi döntését, miszerint egyik politikai párttal sem kívánnak választási együttműködési megállapodást kötni – mondta az InfoRádiónak Kordás László. A szervezet elnöke hozzátette: az úgynevezett Fehér Könyvbe összegyűjtötték azokat a problémákat, melyek szerintük a legjelentősebbek Magyarországon. Ezt a dokumentumot elküldték a társszervezetnek, és szakmai vitát kezdeményeztek velük, illetve a választáson induló pártokkal.

Kordás László arról, hogy Nemes Gábor, a szövetség elnökségi tagja a Demokratikus Koalíció színeiben indul a választásokon elmondta, hogy egyéni döntés kérdése volt. Az képviselőjelölt régóta dolgozik a 13. egyéni választókerületben, így a helyi és munkavállalói érdekeket is megfelelően tudja képviselni – hangsúlyozta a szövetség elnöke.

Egyik párttal sem működnek együtt, pusztán szakmai egyeztetésekre hajlandóak bármely politikai párttal. A Fehér Könyvben összegyűjtött problémák megoldásának képviseletére hívnak minden választáson induló politikai erőt – emelte ki Kordás László.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×