eur:
393.85
usd:
368.95
bux:
65251.93
2024. április 19. péntek Emma

Fidesz: találkoztak-e a baloldali politikusok Czeglédy Csabával?

A Fidesz szerint Molnár Gyula MSZP-elnöknek, Karácsony Gergelynek, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének és Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének válaszolnia kell arra, hogy kapcsolatba léptek-e Czeglédy Csabával, amíg az ügyvéd szabadlábon volt.

Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő szombati, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, Czeglédy Csaba egy napig volt szabadlábon, és ez az idő elegendő ahhoz, hogy a bizonyítékokat, amelyek a büntetőeljárásával kapcsolatban keletkeztek, eltüntesse, és az ügyben érintett politikustársaival egyeztessen.

A képviselő szerint az előzetes letartóztatás fő oka, hogy a gyanúsított ne tudjon összebeszélni társaival, így ne tudja meghiúsítani az eljárást.

Ezek az elvek súlyosan sérültek azzal, hogy Czeglédy Csaba szabadlábra került - fogalmazott Budai Gyula, aki úgy véli: a joggal való visszaélés tipikus esete, hogy a politikus országgyűlési képviselő-jelöltként mentelmi jogot szerzett, így elhagyhatta az előzetest.

Budai Gyula szerint az MSZP és a DK továbbra is falaz Czeglédy Csabának, ezért szólította fel arra Karácsony Gergelyt, a MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjét, Molnár Gyulát, az MSZP, és Gyurcsány Ferenc, a DK elnökét, hogy mondják el, találkoztak-e, kapcsolatba léptek-e Czeglédy Csabával.

A csalással vádolt Czeglédy Csabát csütörtökön engedték ki a börtönből, miután képviselő-jelölt lett, így megilleti a mentelmi jog. Ezt azonban a Nemzeti Választási Bizottság pénteken felfüggesztette, este ismét őrizetbe vették, a Csongrád Megyei Főügyészség kezdeményezni fogja előzetes letartóztatásba helyezését.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×