12 pontot hirdetett Gyurcsány Ferenc

Infostart
2018. február 17. 13:43
Már az első napon ingyenessé teszik a az alapvető gáz-, villany- és vízfogyasztást, az internetet, másfélszeresére emelik az egészségügyiek bérét, harmadával a családi pótlékot - egyebek mellett ezt ígérte a DK elnöke pártja kampánynyitó rendezvényén.

A Demokratikus Koalíció a siker, a tisztesség, az őszinte szó, a szabad gondolat pártja - jelentette  ki Gyurcsány Ferenc pártja kampánynyitó rendezvényén. 

Azt hangsúlyozta, hogy a DK soha nem alkudott meg "Orbán rendszerével", nem zsarolható.

A pártelnök kijelentette, hogy választási győzelem esetén pártja nem kér száz napot, már az első napon meghozza a 12 legfontosabb intézkedést. 

  1. Eltávolítják a legfőbb ügyészt, különleges ügyészi hivatalt állítanak föl ás csatlakoznak az európai ügyészséghez.
  2. A költségvetés átcsoportosításával, másfélszeresére növelik az orvosok ápolók bérét, és új ct-k és mrik beszerzését indítják el. 
  3. Módosítják a választójogi törvényt, hogy ne szavazhasson, aki soha nem élt Magyarországon
  4. Új bérmegállapodást kezdeményeznek, hogy a minimálbér érje el leglább a létminimumot, és folyamatosan növekedjen az emberek bére
  5. Véget vetnek az ukrán nyugdíj biznisznek, és akik ebben részt vettek, azok ellen eljárást indították
  6. Törvényt hoznak a nyugdíjkorrekcióról, helyreállítják a szolgálati nyugdíjasok státuszát, védelmét
  7. Zár alá veszik a "fideszes oligarchák" vagyonát és kárpótlási alapot hoznak létre mindazoknak, akiket meghurcoltak
  8. Törvényben rögzítik, hogy alapjog az internet hozzáférés és ingyenessé teszik az alapvető internetszolgáltatásokat
  9. Helyreállítják a 18 éves korig tartó tankötelezettségt, kéttannyelvű  oktatást vezetnek be
  10. Felülvizsgálják az "egyházak kiváltságait", független bizottságot állaítanak föl a papi gyerekmolesztásái ügyek kivizsgálására
  11. A családi pótlékot harmadával növelik, és biztosítják, hogy valamennyi étkező gyerek naponta háromszor kapjon meleg ételt.
  12. Bevezetik a közműminimumot vagyis az alapfogyasztást ingyenessé teszik, leállítják Paks-2-t, és szavatolják, hogy Magyarországon a jövő energiája a nap- és szélerőművekre épül

(A videón 1:11:30-tól látható Gyurcsány Ferenc beszéde)

Gyurcsány Ferenc arra biztatta híveit, hogy menjenek el szavazni április 8-án. Úgy fogalmazott, hogy ha az ország lakói nem veszik birtokba az országot, akkor az ország urai veszik birtokba az országot, és a többieknek a szolgaság jut. 

Az "orbáni-diktatúra halálra van ítélve és ezt a halálos ítéletet ki fogjuk mondani" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

Az igazság elhagyta Magyarországot

Az igazság pedig az utóbbi években elhagyta Magyarországot, "Orbán üldözte el" - jelentette ki.

Úgy folytatta, hogy a miniszterelnök egy 86 éves ember két cikke miatt folytat háborút, a DK viszont nem Európa ellen, hanem Európáért küzd.

A modern Magyarország történetében még nem fordult elő, hogy a hivatalban lévő miniszterelnököt "lényegében legszűkebb családjával az egyik legsúlyosabb köztörvényes bűncselekménnyel lehetett kapcsolatba hozni" - jelentette ki.

Kijelentette, hogy a DK nem a múlttal kíván foglalkozni, nem az elmúlt nyolc évvel és nem az azt megelőző nyolc évvel.

A baloldali pártoknak üzenve azt mondta: nem kell félni a koalíciós kormányzástól, mert nem a koalíciós kormány a gát, hanem a mostani kabinet. Nem a párbeszéd, hanem a diktátum a baj - tette hozzá.

Szavai szerint egy kormányváltás esetén olyan miniszterelnököt adnak, aki alkalmas a feladatára. Ha a koalíciós tárgyalásokon a Demokratikus Koalíciónak kell kormányfőt javasolnia, akkor ezt annak tudatában teszik, hogy nem a DK-nak, nem a demokratikus ellenzéknek, hanem Magyarországnak kell olyan kormányfőt adni, aki bírja az ország bizalmát - összegzett.

A kampánynyitó rendezvényt egy dél-budai sportközpontban tartották, a hallgatóság megtöltette az épület nagytermét.