Sétáljon csodalepkék között Budapesten!

InfoRádió
2017. június 1. 20:18
Megnyílt a Lepkekert: 21 trópusi lepkefaj több száz egyedében gyönyörködhet a nagyközönség.

Ismét Lepkekerttel várja a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykert. A Pálmaház mögött található, 260 négyzetméter alapterületű bemutatóhely 1200 köbméternyi légterében 21 trópusi lepkefaj háromszáznál is több színpompás egyedében gyönyörködhet a nagyközönség. Sőt, a lepkék száma az elkövetkező hetekben tovább fog gyarapodni. A

bemutatott fajok közép- és dél-amerikai elterjedésűek, de a nyár folyamán lesznek majd délkelet-ázsiai lepkék is.

A Lepkekert lakói közül az egyetlen faj, amely nem számít egzotikusnak, a Magyarországon is őshonos nappali pávaszem.

Ennek a fajnak egyelőre csak a hernyói láthatóak (mentett hernyók), kikelés után azonban a nappali pávaszemek is a Lepkekert légterében fognak repdesni.

A Lepkekertet úgy alakították ki, hogy

a közönség a lepkékkel egy térben sétálhasson.

Természetesen a mindent a szemnek, semmit a kéznek elve érvényesül, ennek betartását az oda beosztott önkéntesek felügyelik.

A Lepkekert egyik érdekes látnivalója a bábszekrény, amelyben a lepkebábok függenek. Ezekből folyamatosan kelnek ki az újabb és újabb kifejlett lepkék (imágók), amelyek a bábszekrényben bontják ki és szárítják meg a szárnyukat. Az Állatkert munkatársai rendszeresen kinyitják az üvegszekrény ajtaját, így a frissen kikelt lepkék kiröppenhetnek belőle, és csatlakozhatnak a Lepkekertben repülő, már korábban kikelt társaikhoz. A bábok mellett több faj hernyóját is bemutatják.

A lepkék táplálkozása gyökeresen eltér lárva állapotban (tehát hernyóként) és kifejlett állapotban (azaz imágóként).

Amíg a hernyók levelekkel táplálkoznak, és az életfolyamatok energiaigénye mellett elsősorban a test felépítéséhez vesznek magukhoz táplálóanyagokat, addig a kifejlett lepkék főként nagy energiatartalmú virágporral és nektárral táplálkoznak, amelyből szervezetük képes a repülés energiaigényét is fedezni.

A kifejlett lepkék számára a Lepkekertben különféle tápnövényeket – például sétányrózsákat – helyeztek el, de

speciális recept alapján kikevert mesterséges nektárt is kapnak,

amelynek egyébként a jóféle magyar akácméz az egyik fontos összetevője. A gondozók emellett édes déligyümölcsöket, banánt, ananászt és narancsot is kínálnak a lepkéknek.

A hernyóknak általában meghatározott növényfaj leveleit kell biztosítani. A nappali pávaszem hernyók például a csalánleveleket kedvelik, a bemutatott trópusi fajok hernyóit pedig főként a különféle golgotavirágok, illetve a komló leveleit fogyasztják szívesen.

A Lepkekert növényzete esztétikai szempontból is érdemes a nagyközönség figyelmére. A sétányrózsákat például nemcsak a lepkék kedvelik, színes virágai az emberi szem számára is kellemes látványt nyújtanak. A Lepkekertben ráadásul több orchidea, bromélia és szakállbromélia is pompázik.

  • A Fővárosi Állat- és Növénykertben 2000 óta működik nagyobb szabású lepkebemutató.
  • A Lepkekert helye és kialakítása az idők során többször is változott, jelenlegi formáját 2014-ben nyerte el.