A gazdaság stagnál, recesszió közelében vagyunk az elmúlt 3-4 évben. Ennek az időszaknak az első periódusában a cégek még vettek fel embereket, ám tavaly már érezhető volt, hogy kis és középméretű vállalkozásoknak elfogytak a tartalékai – mondta az InfoRádióban Dénes Rajmund.
„A multinacionális cégeknél ugyanez a helyzet. Nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában recesszió van. Mi nagyon erős gazdasági kapcsolatban vagyunk Németországgal, és ha ott nem működik a gazdaság, akkor az negatívan hat Magyarországon is” – hangsúlyozta a Humán Centrum Kft. ügyvezetője.
Tapasztalataik szerint egyre elterjedtebbek az atipikus foglalkoztatási formák, ezekről a 2008-as és 2012-es gazdasági világválság alatt derült ki, hogy milyen nagy szüksége van rájuk a munkaerőpiacnak. Ilyen a munkaerő-kölcsönzés, a munkaerő-közvetítés, a diákmunka és a nyugdíjasok foglalkoztatása.
„Az európai szinthez képest jelentősen le vagyunk maradva. Nálunk nagyjából a harmada az atipikus foglalkoztatásban dolgozók száma, pedig ennek van létjogosultsága. Ide tartozik a részmunkaidő, és a home office is” – fogalmazott. Arról is szólt, hogy visszakerülhet a munkavállaló a munkaerőpiacra, és ha bizonyít, akkor felvehetik saját állományba is a cégek.
Felhívta a figyelmet: mivel egyre többször a mesterséges intelligenciával szűrik az önéletrajzokat egy rövidített listára, azokat ennek megfelelően kell összerakni.
„Nagyon fontos, hogy az önéletrajz vázlatos, lényegre törő, átlátható legyen. Csak azokat a területeket vagy pozíciókat kell részletesebben taglalni, ami az adott pályázat vagy az adott munkakör szempontjából fontos. Fontos, hogy az önéletrajz friss legyen, tartozzon hozzá egy közelmúltban készült fotó. Ne egy régi, egy évvel korábbi dátumú legyen” – mutatott rá Dénes Rajmund.
Elmondta: ügyelni kell arra is, hogy
személyre kell szabni az önéletrajzot,
mert sokan ugyanazt a sablon önéletrajzot küldik be „a takarítóitól a vezérigazgatói pozícióig”.
„A cél, hogy minél jobban eladjam magam a munkaerőpiacon, minél inkább én legyek az alkalmasabb jelölt, hogy kiválasztásra kerüljek. És itt jön a mesterséges intelligenciának a szerepe, hiszen az adott munkakörrel kapcsolatosan rá lehet keresni az igényekre, vagy fel lehet tölteni az önéletrajzot és megkérni a mesterséges intelligenciát, hogy adjon tanácsot vagy ötleteket, hogyan lehet modernizálni. De nagyon fontos, hogy a végterméket korrekció nélkül tilos beküldeni, azt át kell nézni, és ha szükséges korrigálni, felülbírálni” – sorolta a szakértő.
A cikk Pintér Dániel interjúja alapján készült.