Az újraélesztés világnapja (október 16.) alkalmából, a Groupama Biztosító megbízásából készített felmérés szerint Magyarországon a 16–75 éves lakosság 53 százaléka tanult újraélesztést, de vészhelyzetben 10-ből csak 6-an mernének megpróbálkozni vele, pedig Magyarországon évente
25 ezer, kórházon kívüli szívmegállás történik,
és ezek esetében a 3-5 percen belül megkezdett újraélesztés jelentősen növeli a túlélés esélyét – mondta az InfoRádióban Kovács Enikő, a Magyar Újraélesztési Társaság elnöke.
„Ártani nem, csak segíteni tudunk. Még ha nem is végezzük tökéletesen az újraélesztést, sokkal többet segíthetünk vele, és életet menthetünk, mintha nem csinálnánk semmit” – hangsúlyozta.A pszichológiai gátak leküzdésében a gyakorlás is segíthet. Egyre több lehetőség van az egyszerű, könnyen elsajátítható újraélesztési technika megtanulására és gyakorlására, ezért érdemes évente legalább egyszer alapszintű újraélesztési képzésen részt venni. Ilyen képzéseket a Magyar Újraélesztési Társaság és az Országos Mentőszolgálat is tart, utóbbi különböző programok keretében is biztosít erre lehetőséget – tanácsolta.
A mentők a segélyhívás beérkezése után a telefonos diszpécseren keresztül is segítik a bejelentőt, lépésről lépésre elmagyarázva, mit és hogyan kell tennie. Ez nemcsak a szakszerű segítségnyújtást támogatja, hanem a laikus elsősegélynyújtók bizonytalanságát is csökkentheti – tette hozzá Kovács Enikő.
A szakember azt is elmondta, hogy a gyerekeket is meg kell tanítani az újraélesztésre.
„Bizonyos dolgokat már akár négyéves kortól el lehet kezdeni megtanítani, hogy hogyan hívjunk mentőt, hogyan hívjunk segítséget. Az alsó tagozatban a mentőhívásnak a módszere is, már akár az újraélesztés folyamata megtanítható. A hatékony mellkasnyomás, lélegeztetés a felső tagozatban már indulhat, és a teljes, hatékony szekvencia középiskolában már nagyon profin elsajátítható” – mutatott rá.
Az automata defibrillátorokat is bátran lehet használni, mert ezek egyszerűen kezelhetők és a berendezés pontos hangutasításokkal látja el a laikus életmentőt – mondta még az InfoRádióban Kovács Enikő, a Magyar Újraélesztési Társaság elnöke.
A cikk Herczeg Zsolt összeállítása alapján készült.