Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Europion-kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Infostart / InfoRádió
2026. szeptember 27. 10:03
A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Bojár Ábel elmondta: arra voltak kíváncsiak, hogy hogyan értékeli a lakosság a Tisza-frakció válaszát, ugyanis mint ismeretes, a Tisza-frakció elutasította Baka András államfő jelöltjét a legfőbb ügyészi posztra.

Hangsúlyozta: felmerült a hír, hogy az elutasítás alapja Szathmáry Zoltán testvére lehet, aki érintett volt az aranykonvoj ügyben. Kiderült, hogy kutatásuk szerint a lakosság 41 százaléka támogatja a Tisza-frakció döntését, míg 17 százalék nem.

Hozzátette: a megkérdezettek 42 százaléka nem tudott, vagy nem akart állást foglalni, ami annak fényében érdekes, hogy ez a szám inkább 20-30 százalék szokott lenni.

„Mindez arra enged következtetni, hogy az ügyészséget érintő politizálás, ami most a napokban zajlik Magyarországon, a társadalom jelentős részét hidegen hagyja, összezavarja, nem igazán érti”

– fogalmazott Bojár Ábel.

Arról is kérdezték a válaszadókat, hogy független-e a Legfőbb Ügyészség. A kutatási igazgató elmondta: itt is 42 százalék volt, aki nem tudott állást foglalni, ám három narratívát lehetett látni.

Kiemelte:

  • az egyik értékelés szerint az ügyészség egy független intézmény, korábban is az volt.
  • A középutas narratíva alapján „nemrég még egy Fidesz szolgálatában álló intézmény volt, de már megtisztult, vagy legalábbis megtisztulóban van”.
  • A harmadik pedig az, hogy „továbbra is tele van beépített, kinevezett fideszes emberekkel, és továbbra is a Fidesz szekerét tolják”.

Hozzátette: a három narratíva nagyjából hasonló arányban oszlik el, de kicsit többen osztják az utóbbit.

Az Europion azt is megkérdezte: egyetértenek-e a miniszterelnök azon kijelentésével, hogy a legfőbb ügyészség szándékosan kérte ki egyszerre az ő, illetve Hankó Balázs, valamint Seszták Miklós mentelmi jogát, hogy összemossa az általuk feltételezhetően elkövetett milliárdos bűncselekményeket az ő telefonlopási ügyével.

A válaszadók abszolút többsége, 54 százaléka gondolja úgy, hogy helyesen járt el az ügyészség, és a telefonlopásos ügy miatt is helyes kikérni a miniszterelnök mentelmi jogát, ahogyan a fideszes képviselők mentelmi jogát is

– hangsúlyozta.

A kutatási igazgató szerint mindez azért érdekes, mert amennyire a Tisza álláspontja mögött van a közvélemény Dr. Szathmáry Zoltán jelölésének kapcsán, annyira nem rezonált Magyar Péter videóüzenetével, mert a lakosság többsége azt gondolja, hogy bizony helyes volt az ügyészségnek az a döntése, hogy Magyar Péter mentelmi jogát is kikérte.

A cikk Varga Mónika interjúja alapján készült.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást