Nyitókép: Bodnár Boglárka

Nem kérek esernyőt, mondta Magyar Péter miután tojással akarták megdobálni

Infostart
2026. szeptember 26. 17:27
Bekiabálásokkal próbálták megszakítani Magyar Pétert, aki országjárásának harmadik helyszínére, Szolnokra érkezett szombat délután. Még tojással is megpróbálták megdobni. Egy, a védelmére kirendelt testőr esernyőt próbált nyújtani felé, de a kormányfő nem kért ebből.

A miniszterelnök Rost Andreával, a térség tiszás képviselőjével lépett színpadra, és rögtön valamilyen italt dobtak felé. Egy kis víztől vagy fröccstől még nem lett senkinek baja – reagált Magyar. Később derült ki, hogy tojással próbálták megdobni a miniszterelnököt – számolt be róla a 24.hu.

Szerinte az, aki dobál, frusztrált, mert most szembesül azzal, hogy az általa tökéletesnek tartott vezetők nem voltak azok. Azzal is szembesült, hogy átverték őt. Azt hazudták neki, hogy ha nem a Fidesz nyer, eladják a hazánkat, és a fiataloknak a frontra kell menni. Senkit nem vittek sehova, és még az uniós pénzek is érkeznek – érvelt a kormányfő, aki szerint „nincs senki, aki azt mondaná nekik, hogy elnézést kérünk, mert hazudtunk.”

Az ellentüntetőknek a miniszterelnök azt tanácsolta, hogy ne féljenek, a Tisza támogatóitól pedig azt kérte, hogy ne haragudjanak rájuk, hiszen „nincs senki, aki azt mondaná nekik, hogy elnézést kérünk, mert hazudtunk. „ A Fidesz megszűnt, nincs visszatérés – jelentette ki Magyar Péter.